Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) volt elnökének, valamint társainak hivatalos személy által elkövetett, közokirat-hamisítás miatt indult büntetőpere; a hétfői tárgyaláson a volt elnök vallomásában azt mondta, nem követett el bűncselekményt.
Az OMMF korábbi elnöke, valamint a felügyelőség több egykori vezető beosztású dolgozója és egy ügyintéző állt bíróság elé. A vádirat szerint Papp István, illetve a másodrendű Cseke Zoltán elnöki referens majd osztályvezető 2006 és 2008 között kötelességüket megszegve, hivatali helyzetükkel visszaélve több esetben arra utasították az OMMF adatbázisának kezelésével megbízott köztisztviselőket, hogy úgy változtassák meg a hatósági nyilvántartást, hogy az érintett gazdasági társaságokat a közbeszerzési eljárásokból, állami támogatások igényléséből ne lehessen kizárni. A vádhatóság szerint a két vádlott ezzel az adott gazdasági társaságokat jogtalan előnyben részesítette.
Ez – az ügyészség szerint – azért történt, mert a társaságok képviselői hivatalos vagy informális úton megkeresték hol az egyik, hol a másik vádlottat annak érdekében, hogy mentesüljenek a hátrányos következmények alól.
A vád szerint az utasításokat az elnök az osztályvezetőn keresztül, vagy az ő jelenlétében, esetenként pedig közvetlenül a tudtával és egyetértésével adta ki. Az utasítások az ügyészség szerint a hatósági nyilvántartásra, az abba felvitt adatok kezelésére, közzétételére valamint a munkaügyi alapeljárásra vonatkozó jogszabályokkal és belső normákkal ellentétesek voltak.
A vádirat több, 2006-2008 között történt esetet sorol fel, amikor a vádlottak a kontrollereket az interneten közzétett adatok visszavonására utasították. Ők hatáskör hiányában nem vizsgálhatták a vádlottak utasításainak érdemi megalapozottságát, azok céljáról és valós hátteréről nem tudtak.
Egy másik vádpont szerint Papp István, miután megtudta, hogy a nyomozóhatóság ebben a büntetőügyben a hatósági nyilvántartásba felvitt kódok megváltoztatását, illetve az OMMF honlapján közzétett adatok visszavonását is vizsgálja, 2008. november végén valamennyi munkaügyi felügyelőséget érintő önrevíziót rendelt el. Ennek az volt a lényege, hogy minden első fokon eljárt felügyelőségnek ellenőriznie és szükség esetén javítania kellett a jogerős határozatokban foglaltakhoz rendelt kódot a kontrollerek által felügyelőségenként 20-25 darab véletlenszerűen kiválasztott, a hatósági nyilvántartásba felvitt, jogerősen befejezett ügyben.
Az ügyészség több olyan esetet is vád tárgyává tett, amelyekben a vádhatóság álláspontja szerint az OMMF Közép-magyarországi Felügyelőségének (KMMUF) igazgatója és igazgatóhelyettes hivatali helyzetükkel visszaélve a munkaügyi ellenőrzés keretében az érintett munkáltatókra csak enyhébb, illetve semmilyen bírságot nem szabtak ki. Az ötödrendű vádlott, a KMMUF megbízott osztályvezetője pedig a vád szerint egy esetben arra adott utasítást, hogy a munkaügyi ellenőrzés helyszínére – ahol nem mindenkinek volt munkavállalási engedélye – sem a rendőrséget, sem a határőrséget nem hívhatják ki.
Egy másik vádpont szerint 2008. november 5-én Papp István arra utasította titkárnőjét, hogy az elnöki irodában tárolt, korábban kiválogatott iratokat soron kívül semmisítse meg.
Az ügyészség a fentiek alapján az elnököt 14 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével és 3 rendbeli hivatali visszaélés bűntettével, az osztályvezetőt pedig 13 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével és hivatali visszaélés bűntettével vádolja. A KMMUF igazgatóját és igazgatóhelyettesét négyrendbeli hivatali visszaélés bűntettével, a KMMUF megbízott osztályvezetőjét kétrendbeli hivatali visszaélés bűntettével míg, a titkárnőt közokirattal visszaélés vétségével vádolják.
Az ügyhöz utóbb csatoltak egy újabb vádiratot, amelyben a másodrendű vádlottat hamis tanúzás bűntettével és büntetőügyben hamis tanúzásra felhívással vádolja egy beosztottjával együtt. Az ügyészség szerint a másodrendű vádlott, miután idézték tanúként két beosztottját, az idézéseket követően, átadott nekik egy általa készített iratot, s arra utasította őket, hogy kihallgatásukkor a kérdésekre a papíron található válaszokat adják.
Papp István 1992-től dolgozott a főfelügyelőségnél, és 2005 óta volt a szervezet elnöke. Cseke Zoltán 2008-ban lett az OMMF törvényességi és ellenőrzési főosztályának vezetője, előtte szakmai ellenőrzési osztályvezető és elnöki titkárságvezető volt a szervezetnél.
Papp István a tárgyaláson vitatta, hogy a nyilvántartás közhiteles volt, szerinte abba naplózás nélkül lehetett módosítani, továbbá a rendszer nem volt sem következetes, sem arányos. Kiemelte, hogy a jogalkotó 2011 augusztusában hatályon kívül is helyezte a korábbi szabályozást és új hatósági nyilvántartási rendszer bevezetését rendelte el.
Külön szólt arról is, hogy nem volt szándéka egyetlen munkáltatót sem jogtalan előnyhöz juttatni és soha semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz sem, hogy a cégek kapnak-e állami támogatást.
A kódszám-változtatásokkal kapcsolatban azt mondta: a határozatok nem tartalmaztak kódot, a kódokba való besorolást belső szabályok alapján végezték.
Forrás: MTI