Vádat emeltek az ellen a 21 éves férfi ellen, aki márciusban a rendőrök elől menekülve frontálisan ütközött egy rendőrautóval Miskolcon – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak, maradandó fogyatékosságot okozó közúti veszélyeztetés és a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja a férfit. A vádirat szerint a 21 éves férfit 2022. márciusában Miskolcon közúti ellenőrzést végző rendőrök meg akarták állítani, ám ő a sebességét fokozva, több közlekedési szabályt is megszegve menekülni kezdett.
Az intézkedő rendőrök egyike felismerte a gépkocsiban azt a járművet, amelyet egy hónappal korábban megállásra intett, azonban a sofőr elhajtott a helyszínről. A vádlott – érvényes vezetői engedély nélkül, egy lengyel forgalmi rendszámú személygépkocsival – a megengedett 50 helyett hozzávetőleg 120 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedett, amellyel az üldözésébe bekapcsolódó, szintén megkülönböztető fényjelzést használó, szemből érkező rendőrautónak a záróvonalat átlépve frontálisan nekiütközött. Ezt követően kiszállt a járműből, majd segítségnyújtás nélkül az út menti füves területre futott.
A baleset következtében a szolgálati autóban utazó két rendőr és az elkövető egyik utasa súlyos sérüléseket, míg a másik utas könnyű sérülést szenvedett. A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy ha a jelenleg is letartóztatásban lévő vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, a bíróság halmazati büntetésül ítélje nyolc év börtönbüntetésre, és hat évre tiltsa el a járművezetéstől.