A legmodernebbnek számító harci repülőgépre, az amerikai Lockheed Martin F-35-ös modelljére cserélhetik a német légierő (Luftwaffe) Tornado típusú gépeit hétfői német sajtóértesülések szerint.
A szövetségi kormány terve szerint legfeljebb 35 darabot vásárolhatnak az atomfegyverek célba juttatására is alkalmas harci repülőgépből a több mint negyven éve bevezetett Tornado modell lecseréléséről szóló programban, amelynek végrehajtását a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciós szerződése is előírja.
Az egyre inkább elöregedő harcigép-flotta cseréjét évek óta tervezik. Az F-35-ös beszerzése ellen korábban azzal érveltek a kormányzaton belüli vitákban, hogy hátráltathatja az európai katonai repülőgépek új nemzedékének kifejlesztésére indított német-francia-spanyol programot (FCAS). Az F-35-ös mellett szól viszont, hogy számos európai NATO-partner használja, aminek révén nagyobb hatékonyságra, szinergiahatások kiaknázására nyílhat lehetőség, és a modell azt is biztosítja, hogy a német légierő megfeleljen az úgynevezett nukleáris részvétel elvének.
A flotta modernizációjának lendületet ad az Ukrajna elleni orosz invázió is, amelynek hatására a szövetségi kormány elhatározta, hogy a hidegháború vége óta követett visszafogott haderő-fejlesztési politikával szakítva felállít egy százmilliárd eurós korszerűsítési alapot, és ezentúl minden évben a NATO-tagoktól elvárt szintet – vagyis a hazai össztermék (GDP) két százalékának megfelelő összeget – meghaladó mértékben költ védelemre.
A terület egyik legbefolyásosabb szakpolitikusa, Marie-Agnes Strack-Zimmermann, a szövetségi parlament (Bundestag) védelmi bizottságának elnöke egy február végi, az irányváltás bejelentése után néhány nappal tett nyilatkozatában kifejtette, hogy a legelső feladat a Tornadók cseréjének rendezése. Az FDP-s politikus hangsúlyozta, hogy a német légierőnek az F-35-ösre van szüksége, mert az a világ legmodernebb harci repülőgépe és sok partner használja. Hozzátette: az ukrajnai háború világosan mutatja, hogy „a támadásokat a levegőből hajtják végre, és ennek megfelelően kell válaszolni vagy megakadályozni a támadásokat”.
A nukleáris részvétel elve azt jelenti, hogy a NATO elrettentő erejének fokozása érdekében az atomfegyverek használatába be kell vonni az észak-atlanti szövetség olyan tagországait is, amelyek nem tartoznak az atomhatalmak közé. Német viszonylatban ez azt jelenti, hogy – esetleges bevetésükkor – az Egyesült Államok haderejének Németországban telepített atomtölteteit amerikai katonák élesítenék ugyan, de a Luftwaffe gépei juttatnák célba.
Az Egyesült Államok -meg nem erősített adatok szerint- húsz atomtöltetet telepített a Luftwaffe egy támaszpontján, a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Büchelben.