Egy francia állampolgárságú önkéntes harcos életét vesztette a harcokban Ukrajnában – közölte a francia külügyminisztérium.
„Szomorú hírt kaptunk arról, hogy egy francia állampolgár halálosan megsérült a harcokban Ukrajnában. Részvétünket fejezzük ki a családjának” – tudatta a külügyminisztérium.
Hivatalos források az AFP hírügynökségnek elmondták: a meghalt férfi önkéntesként indult Ukrajnába. Sem a férfi személyazonosságát, sem a hely nevét, ahol meghalt, nem hozták nyilvánosságra. Az Europe1 francia kereskedelmi rádió azt közölte, hogy „az első francia harcost” megölték Ukrajnában, a csatorna értesülései szerint az észak-keleti Harkiv közelében.
„A fiatalember az ukrajnai védelem Nemzetközi Légiójában szolgált és részt vett az orosz hadsereg elleni harcokban” – tudta meg a rádió.
Az ukrajnai háború száz nappal ezelőtt kezdődött. Az orosz támadás február 24-i kezdte után nem sokkal Volodimir Zelenszkij ukrán elnök külföldi önkéntesekből álló „nemzetközi légió” létrehozását kezdeményezte az ukrán védelem támogatására.