Ukrajna jelentést készít arról, hogyan használják fel fegyveres erői az egyik legújabb katonai segélycsomagban biztosított amerikai kazettás lőszereket, és a beszámolót már a héten benyújtja az Egyesült Államoknak.
„Beszámolunk a kazettás lőszerek használatának eredményeiről, úgy gondolom, hogy a jövő héten meglesz az első jelentés, amelyet meg is osztok a Pentagonban dolgozó partnereimmel. Remélem, hogy ezek a lövedékek hatékonyabbak lesznek, mint a hagyományos lőszerek” – jegyezte meg a tárcavezető. Azt mondta, hogy várja a jelentést, amelyet valószínűleg a napokban nyújt be a Pentagonnak. Közölte, hogy a jelentés a kazettás lőszerek átadásáról az amerikai védelmi minisztériummal megkötött megállapodás része — közölte Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a CNN-nek adott interjújában.
Az Egyesült Államok július 7-én 800 millió dolláros katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajnának, és ez tartalmazott először kazettás lőszert. Washington segítsége kiváltotta több európai ország, valamint Kanada bírálatát, mivel a kazettás lőszereket veszélyesnek tartják a civilekre, és nemzetközi egyezmény tiltja azok használatát és birtoklását. A kazettás lőszerek tilalmáról szóló nemzetközi egyezményt nem írta alá mások mellett az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna sem. Joe Biden amerikai elnök korábban elismerte, hogy nem volt könnyű a döntés a kazettás lőszerek Ukrajnának történő átadásáról, de hagyományos tüzérségi lövedékek hiányában ezt tartotta helyesnek.
Harkiv megyét is orosz támadás érte, sebesültek
Négy civil megsebesült az Ukrajna keleti részében lévő Harkiv megyében, Kupjanszk város körzetében az országot támadó orosz erők ágyúzásában. Az áldozatok egyike egy 12 éves fiú, mellette két nő és egy 60 éves férfi sebesült meg. Hajnalban a déli Odessza régióját érte orosz légicsapás. Oleh Kiper, a megye kormányzója arról számolt be, hogy a támadás következtében megrongálódott a dunai kikötő infrastruktúrája. A legfrissebb adatok szerint hatra nőtt a civil sebesültek száma, közülük négyet szállítottak kórházba. A kormányzó hozzátette, hogy találat miatt megsemmisült egy gabonahangár, benne a rakomány tárolására szolgáló tartályok. Az egyik kikötői műszaki helyiségben tűz ütött ki, amelyet már eloltottak.
Petro Andrjuscsenko, a Donyeck megyei – orosz ellenőrzés alá került – Mariupol ukrán polgármesterének tanácsadója hétfőn arról adott hírt, hogy az orosz csapatok legalább két nagy hadoszlopot küldtek haditechnikával és katonákkal Mariupolon keresztül a Zaporizzsja megyei Bergyanszk kikötő irányába. „Legalább két, harminc járműből álló oszlopot láttak Novoazovszk felől Bergyanszk felé haladni. Ezek Rapira osztályú teherautók voltak lőszerrel és vontatott fegyverekkel, továbbá üzemanyag-szállító tartálykocsik és buszok katonákkal” – fejtette ki a Andrjuscsenko. Kiemelte, hogy nyár eleje óta ez volt a legnagyobb nyílt katonai katonai mozgás a térségben. Andrjuscsenko szerint ennek a mozgásnak az oka vagy kiképzőtáborok feltöltése, vagy pedig közvetlen utánpótlás a zaporizzsjai régió frontvonalához.