Indokolatlanul széles körben végzett külföldi hírszerzési megfigyelést az FBI

FBI

A Szövetségi Nyomozó Iroda (Federal Bureau of Investigation – FBI) számos alkalommal megsértette a külföldi hírszerzési információk megszerzésére vonatkozó szabályokat – derül ki egy bírósági határozatból. Az amerikai hírszerző szervek felett felügyeletet gyakorló Külföldi Hírszerzést Megfigyelő Bíróság  megállapításai még 2022. áprilisában születtek, de azt, bizonyos elemek kitakarásával, most tette elérhetővé az amerikai hírszerzés igazgatója. A bíróság szerint az FBI 2020 és 2021 között több mint 278 ezer alkalommal megfelelő indok nélkül élt a bírósági végzés nélküli adatgyűjtési jogával. Ezt a jogot a külföldi hírszerzési tevékenység megfigyelését szabályozó törvény (Foreign Intelligence…

Read More

Eurostat: közel négymillió ukrajnai kapott eddig ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban

statisztika

Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdetétől március végéig 3 888 345 ukrajnai állampolgár kapott ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt az Európai Unió valamely tagállamában — tette közzé az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az uniós hivatal közlése szerint a háború elől Ukrajnából elmenekültek továbbra is csökkenő számban regisztrálnak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak. A jelentés szerint a háború kezdete óta az Ukrajnából érkező menekülteknek Németország (1 067 755) biztosította a legtöbb ilyen jogállást, ami a tagországokban kiadott…

Read More

Tűzszünet: egy kis béke az olajfák alatt

Izrael rakéta

Izrael hajnalban tűzszünetet léptetett életbe a Gázai övezetben működő iszlamista terrorcsoportokkal szemben a kedden kezdődött rakétaháború lezárására – jelentette a helyi média. A tűzszüneti megállapodást Egyiptom, Katar és az ENSZ tisztségviselőinek közvetítésével kötötték meg a felek. Az Iszlám Dzsihád megerősítette a tűzszünet létrejöttét. Kedd reggel óta az izraeli hadsereg szóvivőjének, Daniel Hagarinak a közlése szerint száznégy rakétát indítottak el Gázából, melyekből tizenegy a tengerbe esett, tizennégy még az övezetben robbant fel, huszonnégyet sikeresen elfogott a Vaskupola légvédelmi rendszer, negyvennyolc lakatlan vidéken csapódott be, és hét rakéta landolásának a helye ismeretlen.…

Read More

Ukrán vezérkar: változatlanul ádáz harcok dúlnak Bahmutnál és Marjinkánál

Bahmut, Ukrajna

Az Ukrajnát támadó orosz erők fő erőfeszítéseiket változatlanul a Donyeck megyei Liman, Bahmut, Avgyijivka és Marjinka települések irányában végrehajtott támadó hadműveletekre összpontosítják, különösen kiélezett küzdelem folyik Bahmutért és Marjinkáért, az ukrán csapatok azonban tartják pozícióikat – közölte az ukrán vezérkar helyzetjelentésében. A kijevi katonai vezetés tájékoztatása szerint a nap folyamán az említett térségekben több mint húsz támadást vertek vissza az ukrán erők. A jelentés szerint az orosz erők három rakéta- és harminc légicsapást indítottak, továbbá legalább nyolcszor nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán csapatok állásaira, valamint településekre. Polgári személyek is megsebesültek,…

Read More

Eurostat: a tagországok tavaly a korábbi évhez képest 40 százalékkal több védelmi státuszt biztosítottak

Európai Unió

Az Európai Unió tagországai a 2021-es adatokhoz képest 40 százalékkal több, 384 245 menedékkérőnek biztosítottak nemzetközi, vagy nemzeti védelmi jogállást – tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. A védelmi jogállás tagállami biztosításáról szóló, 2022-es adatokat tartalmazó jelentés szerint az EU-ban tavaly a menedékkérők 44 százaléka kapott menekültstátuszt, 31 százaléka kiegészítő védelmet, és 25 százalékuk pedig humanitárius védelmet. A menekültstátuszt kapott menedékkérők száma 22 százalékkal, a kiegészítő védelemben részesültek száma 48 százalékkal nőtt, azok száma pedig, akik humanitárius védelmet kaptak, 72 százalékkal volt magasabb tavaly, mint a megelőző évben. A…

Read More

Belga katonai hírszerzés: Oroszország jelenti a legfőbb és legközvetlenebb fenyegetést

belga katona

Oroszország jelenti a legfőbb és legközvetlenebb fenyegetést az euroatlanti térség békéjére – olvasható a belga katonai hírszerzés (SGRS) éves elemzésében. A jelentés kiemeli, hogy az oroszbarát aktivista hackerek egyre több kibertámadást hajtanak végre szinte valamennyi NATO-szövetséges ellen, válaszul az Oroszország által fenyegetőnek ítélt intézkedésekre. A belga hírszerzés szerint a támadások idén is folytatódtak. Az SGRS rámutatott, hogy az orosz kémtevékenységek átmeneti csökkenéséhez vezetett számos orosz diplomata kiutasítása Belgiumból, azonban felhívta a figyelmet, hogy az orosz hírszerző szolgálatok képesek lesznek alkalmazkodni a változó helyzethez. A hírszerzési szakértők szerint orosz állami szereplők…

Read More

SIPRI: Európa katonai kiadásai tavaly meghaladták a hidegháború végén elért szintet

F-35 Lightning II.

Európa katonai kiadásai 2022-ben meghaladták a hidegháború végén elért szintet; az elmúlt harminc év viszonylatában rekordmértékű növekedéshez meghatározóan hozzájárult Oroszország ukrajnai inváziója – közölte az AFP nyomán az Agerpress. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) szerint a globális katonai kiadások új csúcsot értek el tavaly: az összesen 2240 milliárd dollár a globális GDP 2,2 százalékát tette ki. A tavalyi volt zsinórban a nyolcadik év, amikor globális szinten nőttek a katonai kiadások. Ezeket egyrészt az ukrajnai háború pörgeti fel – hiszen védelmi költségvetésük növelésére ösztönzi az európai országokat -, másrészt pedig…

Read More

Lemondott Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes

Oliver Dowden, a brit kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője

Lemondott pénteken Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes, akit számos volt munkatársa zaklató bánásmóddal vádolt. A tisztségre Oliver Dowdent, a kormány munkáját összehangoló kabinetiroda vezetőjét nevezte ki Rishi Sunak miniszterelnök. Raab az igazságügy-miniszteri tisztséget is betöltötte Sunak konzervatív párti kormányában. Ezt a tisztséget most leválasztották a kormányfői posztról, és péntektől Alex Chalk vezeti a tárcát. Dowden és Chalk kinevezését III. Károly király formálisan jóváhagyta és kihirdette. Raab lemondásának közvetlen előzményeként vizsgálati jelentés készült azokról a régóta hallható vádakról, amelyek szerint a volt miniszterelnök-helyettes erőszakos, összeférhetetlen magatartást tanúsított kormányzati kollégáival szemben. A 47 oldalas…

Read More

Merénylet címén kezdeményez eljárást a szmolenszki légikatasztrófa ügyében a lengyel vizsgálóbizottság

Szmolemszki katasztrófa

Lech Kaczynski lengyel elnök, valamint a fedélzeten lévő többi 95 ember elleni merénylet címén kezdeményez eljárást a 2010-es szmolenszki légikatasztrófa ügyében az illetékes minisztériumi vizsgálóbizottság – közölte vasárnap a testület elnöke, Antoni Macierewicz. A politikus a légikatasztrófa 13. évfordulója alkalmából nyilatkozott a PAP hírügynökségnek. A 2010. április 10-én történt tragédia évfordulója idén húsvét hétfőjére esett, ezért a hivatalos évfordulós megemlékezéseket hat nappal elhalasztották. Macierewicz bejelentése szerint a bűncselekmény gyanúját megfogalmazó, az ügyészséghez benyújtandó bizottsági jelentés a Lech Kaczynski lengyel elnök ellen elkövetett merényletről, valamint a fedélzeten lévő többi 95 ember…

Read More