Romániában háromszáz traffipaxot és ötszáz térfigyelő kamerát integráló országos közúti ellenőrző- és bírságolórendszer kiépítéséről döntött kedden a képviselőház.
A nemzeti helyreállítási terv (PNRR) egyik vállalásaként kidolgozott, ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett elfogadott jogszabály hatályba lépésétől és az e-SIGUR nevű rendszer beüzemelésétől a közlekedési szabálysértések visszaszorítását és a súlyos balesetek számának csökkenését remélik, Románia ugyanis évek óta listavezető az Európai Unióban a halálos kimenetelű autóbalesetek tekintetében.
A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) által kiépítendő e-SIGUR rendszer célja, hogy az évtized végéig legalább felére csökkentse a közúti balesetek okozta halálesetek és súlyos sérülések számát 2019-hez képest. A jogszabály szerint a rendszer automatikusan jelzi a közlekedési szabálysértéseket, azonosítja a hatóságok által körözött vagy felfüggesztett forgalmi engedéllyel közlekedő járműveket, illetve azokat, amelyek tulajdonosai nem fizették be az úthasználati díjat.
A rendszerbe integrált kamerák nemcsak a megengedett sebesség túllépését képesek észlelni, hanem lehetővé teszik a közlekedési lámpák tilos jelzését semmibe vevő, a forgalommal ellentétes irányban haladó vagy erőszakos magatartást tanúsító gépkocsivezetők megbüntetését.
A rendszer az észlelt szabálysértésekről riasztást ad ki, ugyanakkor automatizálják a feljelentés elkészítését és a szabálysértés szankcionálását is, az e-SIGUR rendszer észlelései alapján ugyanis automatikusan szabálysértési eljárás indul, amelyről elektronikus aláírással hitelesített formában értesítik az érintetteket.
A jármű- és lakosságnyilvántartási adatbázisokkal összekapcsolható, az európai szabványoknak és a hatályos adatvédelmi előírásoknak is megfelelő forgalomfigyelő rendszer kiépítésére két évet ír elő a kihirdetésre váró jogszabály.
Az Európai Unióban tavaly csaknem húszezren vesztették életüket közlekedési balesetben, közülük 1779-en Romániában. Ez azt jelenti, hogy Romániában lakosságarányosan kétszer annyi a halálos kimenetelű baleset, mint amennyi az Európai Unióban átlagosnak számít.
Felére csökkent a migrációs nyomás a szerb-román határon
A román határrendészet szerint felére csökkent a migrációs nyomás az év első tíz hónapjában a szerb-román határon a korábbi év hasonló időszakához képest. A határrendészet tájékoztatása szerint a 2022-es év első tíz hónapjában a határrendészek 4400 olyan személyt fogtak el, akik illegálisan próbáltak belépni Romániába, és másik 5400-at, akik illegálisan próbáltak kilépni az országból. Velük együtt 470 embercsempészt is azonosítottak, akik közül 175 ellen büntetőeljárás indult. A határrendészet azt is közölte, hogy a Szerbiával közösen végzett határellenőrzésnek köszönhetően az év első tíz hónapjában több mint 26 ezer személy Romániába való belépését sikerült megelőzni. A legtöbb elfogott illegális bevándorló Indiából, Bangladesből, Szíriából, Afganisztánból, Pakisztánból, Irakból, Törökországból, Nepálból és Egyiptomból származik.