Spanyolország is küld fegyvereket az „ukrán ellenállásnak”, amellett, hogy tagállamként részt vesz az uniós fegyverszállításban Ukrajna számára – közölte Pedro Sánchez miniszterelnök a spanyol.
A parlament ülését azért hívták össze, hogy a kormányfő beszámoljon a kialakult háborús helyzetről és ismertesse az európai, valamint a spanyol válaszlépéseket. Mint mondta, Spanyolország 150 fővel növeli a Lettországban NATO-missziót teljesítő katonáinak számát, de nem küld csapatokat Ukrajnába, ahogy a transzatlanti szövetség sem.
„Csodálat és tisztelet azért a hősiességért és eltökéltségért, amellyel (Ukrajna) népe harcol szabadságáért és függetlenségéért” – fogalmazott a miniszterelnök az ülésteremben jelenlévő ukrán nagykövetségi ügyvivőhöz szólva, akit állva tapsoltak meg a képviselők.
Sánchez beszédében felszólította Putyint, hogy azonnal engedje szabadon a háború ellen tiltakozó oroszokat, és szolidaritását fejezte ki az orosz népnek is, amely szerinte „elnökének birodalmi törekvései miatt” szintén elszenvedője a háború következményeinek.
„Putyin fél Európától, mert fél a demokráciától” – vélekedett a kormányfő, hangsúlyozva, hogy az orosz elnök stratégiai hibákat vétett az invázióval: alábecsülte Ukrajna ellenálló képességét és azt gondolta, hogy Európa megosztott lesz.
„Egységesebbek vagyunk, mint valaha” – mondta Sánchez, példaként felsorolva az elfogadott uniós szankciókat, amelyek célja „Putyin és az őt támogató oligarchák” elszigetelése. „Putyin rezsimje számára világosnak kell lennie, hogy ezek a szankciók mindaddig érvényben maradnak, ameddig véget nem vet az inváziónak, nem vonul ki Ukrajnából és vissza nem tér az Orosz Föderáció nemzetközileg elismert határaihoz” – mondta a kormányfő.
Spanyolország javasolja, hogy a további intézkedések részeként Oroszország kerüljön fel az adóparadicsomok feketelistájára is. Sánchez felhívta a figyelmet arra, hogy az elfogadott szankciók kedvezőtlen hatással lesznek az európai és a spanyol gazdaságra is. „Európa ezzel az áldozattal fizeti meg, amit az ukránok a szabadságukkal és az életükkel” – jegyezte meg.
Véleménye szerint a következmények enyhítése érdekében Európa stratégiai autonómiájának növelésén kell dolgozni, míg belföldön nemzeti paktum elfogadását javasolta a pártoknak. A nemzeti megállapodás egyebek mellett foglalkoztatást, adózást, a szociális kérdéseket és energiaügyet is érintő intézkedéseket tartalmaz.
A spanyol parlament homlokzatára kitűzték az ukrán zászlót és vasárnapig minden este kék-sárga színekkel világítják meg az épületet.
Amerikai háborús veteránok készülnek önkéntesként Ukrajnába
Amerikai háborús veteránok készülnek önkéntesként Ukrajnában harcolni – írja a The New York Times. Egy floridai egykori tengerészgyalogos, Hector – aki biztonsági okokból kérte a vezetékneve elhallgatását – pénteken repült Varsóba, hogy az ukrán hadsereg segítségére siessen. Korábban két ízben is Irakban szolgált. Hector egyike a számos amerikai veteránnak, akik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök biztatására részt akarnak venni az ukrajnai harcokban. Az ukrán elnök a héten jelentette be egy „nemzetközi légió” felállítását és önkénteseket kért szerte a világból, hogy segítsék országának Oroszország ellen védelmét. Egy másik önkéntes veterán, David Ribardo üzletember, a szárazföldi haderő volt tisztje a Volunteers for Ukraine (Önkénteseket Ukrajnának) nevű szervezetnek közvetít adományozókat a felszerelés és a repülőjegyek megvásárlására. A veteránok elmondták, hogy a múlt tapasztatai nyomán vállalják az önkéntességet. Vannak közöttük, akik a kudarcba fulladt iraki és afganisztáni misszió után akarnak szépíteni, mások a demokráciát akarják megvédeni a totális lerohanóval szemben.