Életfogytiglanra ítélték egy tizenhét évvel ezelőtti makói kettős gyilkosság elkövetőjét

börtön

Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott első fokon kedden a Szegedi Törvényszék egy hajléktalan férfit, aki 2004-ben meggyilkolt egy idős makói asszonyt és lányát – közölte a bíróság. A jelenleg 47 éves férfit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek. A törvényszék döntött arról, hogy a vádlott legkorábban 30 év leteltével bocsátható feltételes szabadságra. A 2004. november 16-án Makón, a Szegedi utca egyik házában holtan találtak egy 77 esztendős asszonyt és hozzá látogatóba érkező 51 éves lányát. A vádlott a szomszédos ingatlanba hatolt be, majd a kerítésen átmászva jutott a…

Read More

Tíz évet kapott az apját életveszélyesen bántalmazó férfi és a bűntársa is

Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője

Nem jogerősen tíz év börtönre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki – a most ugyancsak tíz évre ítélt társával – tavaly májusban életveszélyesen bántalmazta és megkéselte az édesapját. Resán Dalma, a törvényszék sajtószóvivője a közleményében azt írta, a vádlottakat emberölés bűntettének kísérletében, személyi szabadság megsértésének bűntettében, kifosztás bűntettében, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás kísérletében és okirattal visszaélés vétségében találták bűnösnek. Az ítéleti tényállás szerint a vádlottak 2020 februárjától közös háztartásban éltek az elsőrendű vádlott édesapjával egy nyíregyházi lakásban, családi problémáik miatt az apa és a fia között rendszeresek…

Read More

Megkezdődött az ítélkezési szünet a bíróságokon

bíróság

Megkezdődött és augusztus 20-ig tart az ítélkezési szünet a bíróságokon – tudatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH). A polgári perrendtartáson alapuló ítélkezési szünet kezdő napja július 15., a bíróságok napja, amely a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény értelmében munkaszüneti nap. Ezen a napon minden bíróságon szünetel az ügyfélfogadás is. Az ítélkezési szünet időtartama alatt a bíróságok fő szabály szerint nem tartanak tárgyalásokat. Polgári perekben – bizonyos kivételektől eltekintve – a megállapított határidőkbe az ítélkezési szünet nem számít bele. A határidők számításának általános szabályai irányadóak azonban az ítélkezési szünet alatt is…

Read More

Öt évre ítéltek egy rendőröket megfenyegető férfit Nyíregyházán

Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője

Öt év börtönre ítélt a Nyíregyházi Járásbíróság egy férfit, aki életveszélyesen megfenyegette és megrúgta az ellene intézkedő rendőröket – jelentette be a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője. Resán Dalma az egyik szabolcsi településen történt bűncselekménnyel kapcsolatban közölte: tavaly november 14-én a vádlott agresszíven viselkedett és öngyilkossággal fenyegetőzött, ezért egyik rokona értesítette a rendőrséget. Az ittas férfi a rendőröket előbb megöléssel fenyegette, majd egy botot és egy kaszát felkapva elindult feléjük. A rendőrök elővették a fegyverüket, ezt látva a vádlott a kaszát eldobta és a földre feküdt, megbilincselésekor azonban ellenállt és megrúgta az…

Read More

Két és fél évet kapott egy férfi, aki a börtönből telefonálva csalt ki pénzt

Börtön

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt nem jogerősen két év fél év börtönre ítélt a Pécsi Járásbíróság egy férfit, aki elítéltként a börtönből telefonon csalt ki pénzt több embertől. A Pécsi Törvényszék közleményében azt írta: a férfi a fogvatartottak számára biztosított, más nevén nyilvántartott telefonkészülékről, véletlenül kiválasztott számokon kezdeményezett hívásokat. A hívottakkal közölte, hogy a mobilszolgáltató rendszere összeomlott, és “a hiba kijavításának elősegítése érdekében” az előfizetőnek úgynevezett kódokat szükséges elküldenie sms-ben a vádlott által megadott telefonszámra. A megtévesztett sértettek valójában a vádlott által használt telefon egyenlegét töltötték fel, esetenként 15 ezer forinttal.…

Read More

Cseten rendelt magának szexuális célra gyermeket, kilenc évet kapott

dr. Havasiné dr. Kulcsár Petra, a Győri Törvényszék sajtószóvivője, sajtótitkára

Gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia miatt kilenc év börtönre ítélt a Győri Járásbíróság kedden egy férfit, aki szexuális indíttatásból egy csevegőalkalmazáson keresztül rendelt magának gyermeket – közölte a Győri Törvényszék szóvivője. Havasiné Kulcsár Petra közölte: a bíróság emellett végleg eltiltotta a vádlottat minden olyan foglalkozástól és egyéb tevékenységtől, amelyben 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, vagy gyógykezelését végezné. A tényállás szerint a vádlott március 30-án felvette a kapcsolatot egy számára ismeretlen emberrel, akiről korábban megtudta, hogy kiskorúakat közvetít szexuális célra. A férfi egy 10-11 éves fiút keresett magának,…

Read More

Fegyházbüntetést szabott ki a bíróság két, tizenéveseket kirabló férfira Szombathelyen

Tóth András Szombathelyi Törvényszék szóvivője

Három rendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében, illetve annak kísérletében, valamint kényszerítés bűntettében bűnösnek mondott ki és fegyházbüntetésre ítélt két férfit a Szombathelyi Járásbíróság – közölte a Szombathelyi Törvényszék szóvivője. Tóth András ismertetése szerint az elsőrendű vádlottat, mint különös visszaesőt 10 év fegyházra, míg társát 6 év 6 hónap, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték nem jogerősen. A szóvivő közleményében felidézte: a vádlottak 2020. június 4-én hajnalban Szombathely főterén belekötöttek négy, zenét hallgató fiatalba, akiket késsel fenyegetve bírtak rá mobiltelefonjaik és pénzük átadására. Két fiatalt meg is ütöttek. A nyomozók megtalálták és lefoglalták…

Read More

Hat évet kapott a lecsúszott jogász

szegedi csillag börtön

Hat év börtönbüntetéssel sújtott hétfőn a Szegedi Törvényszék első fokon egy szegedi jogászt, aki tavaly egy pisztollyal megpróbált kirabolni egy postát, majd két nap múlva ötezer forintot zsákmányolt egy virágboltból. A bíróság az 52 éves férfit fegyveresen elkövetett rablás, lőfegyverrel visszaélés, valamint kényszerítés bűntettében mondta ki bűnösnek A 2013-ban ittas járművezetés vétsége miatt öt hónap – egy évre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélt vádlott a lakás- és helyiséggazdálkodási csoportot vezette a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban. Tavaly márciusban köztisztviselői megbízatása azonban megszűnt, egy hónapig még megbízási jogviszonyban alkalmazták. Miután a felélte tartalékait, kétségbeesésében…

Read More

Több mint tíz év után emeltek vádat egy rablás elkövetője ellen Siklóson

Varga-Koritár György

Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat a Siklósi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki társaival próbált kirabolni egy bosnyák pénzváltót még 2010-ben – közölte a Baranya megyei főügyész. Varga-Koritár György közleményében azt írta: az ügyészség azért csak több mint tíz évvel az eset után emelt vádat, mert a férfi korábban Németországba menekült, s csak 2020 decemberében fogták el, majd idén januárban hozták haza. A vádlott 2010 januárjában adott “megbízást” négy ismerősének, hogy raboljanak ki egy bosnyák állampolgárságú, pénzváltással foglalkozó embert, aki a vádlott tudomása szerint napi rendszerességgel több…

Read More