Letartóztatták a rendőröket fegyverrel fenyegető nógrádi férfit

bilincs

Letartóztatta a bíróság azt a nógrádi férfit, aki fegyverrel fenyegette a rendőröket – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben. A megalapozott gyanú szerint a rendőrök kedden bejelentést kaptak, hogy egy férfi bántalmazta idős lakótársát, a bejelentő közreműködésével elérték a távollévő férfit, aki azonban a kihangosított telefonon azzal fenyegetődzött, hogy lelövi a rendőröket, ha utána mennek. A rendőrök a település egyik büféje előtt megtalálták a férfit, aki feléjük indult és hangosan azt kiabálta: „Megjöttetek, akkor agyon foglak lőni benneteket!”, és a kezében lévő fegyvernek látszó tárgyakat felemelte. A rendőrök felszólították, hogy…

Read More

Hat embert vettek őrizetbe felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság miatt Szombathelyen

bilincs

Csoportosan, felfegyverkezve, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt hat embert vettek őrizetbe a rendőrök Szombathelyen. A rendőrség tájékoztatása szerint még április 30-án a „szombathelyi emlékmű-dombon” tartott rendezvényen fajult verekedéssé egy korábbról elhúzódó viszály két társaság között. A rendőrök hat férfit hallgattak ki gyanúsítottként, őrizetbe vették őket, majd előterjesztést tettek letartóztatásukra – írták a közleményben. Az MTI tudósítója úgy értesült, hogy két család között sorozatos nézeteltérések állnak a háttérben, melyek nyomán az elmúlt másfél hónap során előbb a Markusovszky Kórház területén, majd egy szombathelyi parkolóban is összecsaptak a szemben…

Read More

Elfogtak egy a szerb-magyar határon rendőröket megdobáló pakisztáni férfit

határkerités

Elfogtak egy magát pakisztáninak való férfit, aki megdobálta az őt feltartóztatni próbáló rendőrök járművét, az ügyészség a letartóztatását indítványozta — közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A magát fiatalkorúnak való férfit hivatalos személy elleni csoportosan, felfegyverkezve elkövetett erőszak, rongálás és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított pénteken este két társával a határt védő kerítésen egy alumíniumlétrával átmászva próbált Szerbiából Magyarország területére jutni. Próbálkozásukat a Határrendészeti Távfelügyeleti Központban észrevették, ezért járőröket küldtek a helyszínre. Az odaérkező Csongrád-Csanád megyei rendőrök járművét azonban a határ szerb oldala…

Read More

Németországban fogták el a rendőrökre vascsővel támadó férfit

német rendőr

Németországban fogták el a rendőrök, majd a bíróság letartóztatta azt a nyírségi férfit, aki tavaly ittas állapotban vascsővel támadt rendőrökre, majd külföldre menekült – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A tájékoztatás szerint az ügyészség indítványára a hétvégén tartóztatta le a bíróság a férfit, akit felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítanak. Azt írták, a 30 éves férfi 2022. június 15-én este anyagi sérelem miatt kért rendőri intézkedést. A kiérkező rendőrök meghallgatták őt, majd további intézkedés céljából távoztak, de rövid idő elteltével visszatértek és közölték a férfival, hogy sérelmét bírósági…

Read More

Újabb külföldieket keresnek a februári budapesti utcai támadások ügyében

körözöttek

Újabb körözéseket adtak ki a fővárosi utcai támadások ügyében – közölte a police.hu oldalon pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amely „antifa támadásnak” nevezte az esetet. A közösség tagja elleni erőszak miatt folytatott eljárásban az eddig kihallgatott négy gyanúsítotton kívül már további hat külföldi ellen van érvényben elfogatóparancs. A fővárosban február 11-e előtti napokban elkövetett támadások felderítésére a BRFK-n létrehozott nyomozócsoport folyamatosan dolgozik a bűncselekmény-sorozat felderítésén – írták. A budapesti nyomozók szorosan együttműködnek a német rendőrséggel. Az eljárásnak négy gyanúsítottja van: egy német és egy olasz állampolgár letartóztatásban van, egy német…

Read More

Verekedő, lövöldöző vagyonőrök ellen emelt vádat az ügyészség

Biztonsági őr

Két verekedő, lövöldöző vagyonőr ellen emelt vádat a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség – tudatta a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint a vádlottak egy harmadik társukkal együtt – aki azóta elhunyt – egy VII. kerületi szórakozóhelyen vagyonőrként dolgoztak. 2021. október 31-én hajnalban a vádlottak harmadik társa szóváltásba keveredett egy férfival, akit ököllel megütött. Egyik társa elővett egy valódinak látszó fegyvert, és azt a bántalmazott férfi feje felett egyszer elsütötte, majd fenyegetően ráfogta. Ekkor a megtámadott férfi segítségére kelt a sértett, aki a vádlottak harmadik társát lefogta, hogy a további…

Read More

Hét év börtönre ítélték a férfit, aki ásóval támadt rendőrökre

ásó bűnjel

Hét év börtönbüntetésre ítélte felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és két rendbeli emberölés előkészületének bűntette miatt a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki 2021. szeptember 14-én ásóval támadt intézkedő rendőrökre – tájékoztatott a törvényszék. Az ítélet tényállása szerint egy szabolcsi településre vonult ki bejelentést követően a Nyírbátori Rendőrkapitányság egyik főtörzsőrmestere és törzszászlósa, akik az intézkedés alatt meg akarták bilincselni a vádlott testvérét. Látva ezt, a vádlott arrébb lökte testvérét a rendőröktől, majd magához vett egy ásót, amellyel először a szolgálati autó, majd a járőrök felé indult. A támadó először…

Read More

BRFK: újabb elfogatóparancs a budapesti utcai támadások ügyében

Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)

Újabb elfogatóparancsot adtak ki a „Kitörés napja” elnevezésű rendezvény vélt résztvevői elleni budapesti utcai támadások ügyében, ezúttal egy német állampolgárságú nő ellen. Egy német férfi és egy német nő körözését már a múlt héten elrendelték; főügyészségi közlés szerint az elkövetők szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt támadták meg a számukra ismeretlen sértetteket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt közölte: az eljárásnak jelenleg négy gyanúsítottja van. Korábbi tájékoztatásuk szerint már az első bűncselekményt követő 48 órán belül elfogtak és őrizetbe vettek három külföldi (két német és egy olasz), valamint egy magyar gyanúsítottat. Most azt…

Read More

Terrorelhárítók fogtak el Zalaegerszegen egy lövöldözőt

Sznopek Veronika

A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai vitték ki társasházi lakásából hétfőn azt a férfit, aki előzőleg több lövést is leadott – közölte a police.hu oldalon a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVRFK). A rendőrségre nem sokkal fél 12 előtt érkezett bejelentés, hogy egy zalaegerszegi társasházban egy férfi több lövést is leadott. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy valós a bejelentés, ezért a feltételezhetően fegyverrel rendelkező elkövető biztonságos elfogása érdekében a TEK munkatársainak segítségét kérték. A rendőrök felszólításának eleget téve a férfi önként nyitott ajtót. A lakás átvizsgálásakor két – valószínűsíthetően – gáz-riasztó fegyvert…

Read More