Észak-Korea elkezdte első felderítő műholdjának a beüzemelését
Észak-Korea elkezdte új felderítő műholdjának működtetését, jelentette be a KCNA állami hírügynökség vasárnap. Ez a bejelentés azután történt, hogy az ...
Észak-Korea elkezdte új felderítő műholdjának működtetését, jelentette be a KCNA állami hírügynökség vasárnap. Ez a bejelentés azután történt, hogy az ...
"Alapos okkal feltételezhető", hogy október 5-én Oroszország intézett szándékos, célzott rakétacsapást a kelet-ukrajnai Harkiv megyei Hroza falu ellen, amelynek következtében ...
Az ukrán katonai hírszerzés közölte szerdán, hogy a helyi ellenállási mozgalommal közösen hajtották végre azt a különleges műveletet, amelynek következtében ...
A Magyar Honvédség mozgásban van földön, vízen és levegőben: mintegy ötezer hivatásos katonát, köztük tartalékos katonákat, külföldieket és több száz ...
Kína kifejezte hajlandóságát, hogy katonai kapcsolatokat fejlesszen ki az Egyesült Államokkal, miután a két ország megerősítette a kétoldalú kommunikációs csatornák ...
Felavatták Romániában hétfőn a holland, dán, amerikai és román együttműködéssel megalapított Európai F-16-os Kiképzőközpontot (EFTC), ahol a román és más ...
Ez a drámai válság, amely hihetetlenül sok izraeli és palesztin életébe került, azt mutatja, hogy a nemzetközi közösség politikailag és ...
Az Egyesült Államok szerint bizonyíték van arra, hogy a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád szervezet a Gázai övezet kórházait ...
Kína nem akar saját érdekszférát kialakítani magának a világban, senkivel nem akar háborúzni, de hidegháborút sem szeretne - jelentette ki ...