Erdogan újabb észak-szíriai szárazföldi hadműveletre tett utalást

Recep Tayyip Erdogan török elnök

Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette szerdán Ankarában, hogy a most folyó észak-szíriai török légihadjárat “csak a kezdet”, és országa “a legmegfelelőbb időben” szárazföldön is újból be fog avatkozni a térségben. Erdogan, aki a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is egyben, az AKP parlamenti frakcióülésén felszólalva úgy fogalmazott: “a műveletek, amelyeket repülőgépekkel, ágyúkkal, felfegyverzett drónokkal folytatunk most, csak a kezdet”. “A számunkra legmegfelelőbb időben szárazföldön is odacsapunk a terroristáknak” – jelezte. Leszögezte egyúttal: Ankara minden eddiginél eltökéltebb abban, hogy kialakítson egy olyan biztonsági sávot, amely garancia lesz…

Read More

Szíriai és iraki kurd hadállásokat bombázott a török légierő

török vadászrepülőgép

Észak-szíriai és észak-iraki kurd hadállásokra mért csapásokat a török légierő – jelentette az NTV török hírtelevízió. Az újabb török légicsapásokra egy héttel az után került sor a két térségben, hogy múlt vasárnap robbantásos merénylet történt Isztambul zsúfolt sétálóutcájában, az Istiklalon. A hat halálos áldozatot követelő támadást Ankara a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezethez kötötte. A PKK ugyanakkor visszautasította a felelősséget a terrorcselekményért. A török légierő mostani beavatkozása a Karom-Kard fedőnevet viseli – tájékoztatott a török védelmi minisztérium. A műveletben eddig több mint ötven légi jármű vett…

Read More

Izrael és Libanon aláírta a tengeri határukat rögzítő egyezményt

Izrael - Libanon tengeri egyezmény

Izrael és Libanon aláírta a két ország közötti földközi-tengeri határt rögzítő egyezményt – jelentette az izraeli média. A megállapodást hivatalos dokumentumként átadják az ENSZ-nek is a két ország határán lévő nakúrai ENSZ-főhadiszálláson. Az izraeli kormány csütörtök délelőtt, rendkívüli ülésen hagyta jóvá a tengeri határmegállapodás szövegét, két héttel azután, hogy azt az izraeli parlament, a kneszet elé terjesztették felülvizsgálatra. Az Izraeli Legfelsőbb Bíróság korábban elutasította a tiltakozó petíciókat, és jóváhagyta ezt az eljárást. Az Egyesült Államok által közvetített – és Washington garanciájával megszületett – egyezség lehetővé teszi Libanonnak, hogy a TotalEnergies nevű…

Read More

Megkezdődött a háborús bűnökkel vádolt közép-afrikai lázadóvezér pere a Nemzetközi Büntetőbíróságon

Mahamat Said Abdel Kani

Megkezdődött a Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) Mahamat Szaid Abdel Kani, a Közép-afrikai Köztársaság korábbi lázadóvezérének pere, akit emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel vádolnak – közölte a hágai székhelyű bíróság. Mahamat Szaid Abdel Kanit a közép-afrikai hatóságok 2021 januárjában adták át a nemzetközi bíróságnak. 2013-ban elkövetett bűncselekmények miatt 2019-ben kiadott elfogatóparancs alapján vették őrizetbe. A Nemzetközi Büntetőbíróság közleménye szerint alapos a gyanú, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban tevékenykedő Seleka milícia egyik vezetőjeként ismert 51 éves férfi kínzásért, üldözésért, emberek eltüntetéséért és egyéb embertelen cselekményekért felelős. Mint közölték, a tárgyalás a vádak felolvasásával kezdődött, Kani…

Read More

Orosz agresszió: tömegsírt találtak több száz halottal a Harkiv megyei Izjumban

Izjum tömegsír

Tömegsírt találtak az orosz megszállás alól felszabadított Harkiv megyei Izjum városban több mint 440 holttesttel – közölte Szerhij Bolvinov, a megyei rendőrség nyomozó osztályának vezetője ukrán híradások szerint. Bolvinov szavai szerint ez az egyik legnagyobb tömegsír azok közül, amelyekre a felszabadított orosz területeken bukkantak. Elmondta, hogy ebben a tömegsírban a holttesteket külön-külön temették el. Arra a kérdésre, meg tudja-e mondani, hogyan haltak meg az emberek, azt válaszolta: “Tudjuk, hogy néhányukat agyonlőtték, mások tüzérségi tűzben vagy aknarobbanás okozta sérülésekben, néhányan pedig légicsapások következtében haltak meg”. Hangsúlyozta, hogy sok holttestet még nem…

Read More

NATO-csúcs: Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába

Jens Stoltenberg

Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába – jelentette be az észak-atlanti szövetség elnöke kedd este, miután a felek aláírták az erről szóló megállapodást a madridi NATO-csúcs keretében. Jens Stoltenberg tájékoztatása szerint a két ország várhatóan már szerdán megkaphatja a hivatalos felkérést a csatlakozásra, amelyet ugyan még mind a 30 NATO-tagállamnak jóvá kell hagynia, de így is néhány héten belül a szövetség teljes jogú tagjaivá válhatnak. A sajtó előtt aláírt memorandum tekintettel van Törökország aggodalmaira, beleértve a fegyverexportot és a terrorellenes harcot – hangsúlyozta a NATO-főtitkár, aki szerint a NATO “nyitott…

Read More

Orosz agresszió: Putyin és Scholz ismét tárgyalt

A Moszkva és Kijev közötti tárgyalások menetéről, valamint Ukrajnával kapcsolatos humanitárius ügyekről tárgyalt pénteken telefonon Putyin és Olaf Scholz német kancellár. A telefonbeszélgetésről a Kreml sajtószolgálata közleményt adott ki, amely szerint Putyin azt mondta Scholznak, hogy a tárgyalási folyamatot az ukrán fél lényegében blokkolta. Az orosz elnök és a német kancellár megállapodott abban, hogy az ukrajnai helyzet humanitárius vonatkozásaival kapcsolatban, beleértve a mariupoli Azovsztal evakuálását, a felek különböző csatornákon keresztül folytatják a kapcsolattartást. Putyin az orosz elnöki hivatal szerint ismertette a Moszkva által “különleges hadműveletnek” nevezett háború fő feladatait, beszélt…

Read More

Orosz agresszió: az orosz küldöttség kész folytatni a tárgyalásokat

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője

Várni fogja az ukrán felet az orosz küldöttség a tárgyalások helyszínén – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Peszkov nem nevezte meg, hogy hol lesz a tárgyalások második fordulója. A TASZSZ orosz hírügynökség értesülése szerint a tárgyalások helyszíne Fehéroroszországban, a Breszt közelében található Belavezsszkaja Puscsa nemzeti parkban lesz, ahol 1991. december 8-án Borisz Jelcin orosz, Leonyid Kravcsuk ukrán és Sztanyiszlav Suskevics, a fehérorosz törvényhozás elnöke aláírta a Szovjetunió feloszlatásáról szóló szerződést. Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy nem lehet kizárni az Oroszország és…

Read More

A donyecki szakadárok szerint lengyel zsoldosok érkeztek a Donyec-medencébe

Ukrán nacionalisták és lengyel zsoldosok érkeztek a Donyec-medencébe, a magukat önhatalmúlag kikiáltott, szakadár területek határvidékére – állította Eduard Baszurin, a donyecki szakadárok milíciájának szóvivője. Elmondása szerint: “az ukrán parancsnokság nem csupán megerősíti a Donyecki Népköztársaság melletti területen lévő csoportosulását, hanem ideológiailag motivált nacionalistákból álló támadócsoportokat alakít ki”. Baszurin hozzátette, hogy a hírszerzés olyan értesüléseket szerzett, amelyek szerint lengyel zsoldosok érkeztek az ukrán fegyveres erők műveleti övezetébe. Popasna település térségében két, egyenként legfeljebb húsz fős, különféle egyenruhát viselő fegyveres csoport jelenlétét észlelték. A felderítés során megállapították, hogy a szóban forgó személyek…

Read More