A Joe Biden elnök vezette amerikai kormányzat az Egyesült Királysággal egyetértésben további szankciókat vetett ki kilenc orosz állampolgár és a moszkvai vegyifegyver-programhoz kötődő két szervezet ellen pénteken, Alekszej Navalnij orosz politikus megmérgezésének évfordulóján – jelentette be az amerikai külügyminisztérium.
Amint azt az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok megerősítette, elítéljük a 2020 augusztusában történt Navalnij elleni merényletet és az azt követő intézkedéseket – beleértve a 2021 januári bebörtönzését – amelyek célja az volt, hogy leállítsák az orosz kormány kritizálására tett erőfeszítéseit – fogalmazott Ned Price a külügyminisztérium szóvivője.
Price közleményében azt írta: a ma bejelentett szankciók „egyértelműen jelzik”, hogy a vegyi fegyverek használata nem marad büntetlenül. „A vegyi fegyverek bármilyen használata elfogadhatatlan és ellentétes a nemzetközi normákkal. Az Egyesült Államok felszólítja Oroszországot, hogy tegyen eleget a vegyifegyver-egyezményből eredő kötelezettségeinek” – fogalmazott Price.
A szankciók kilenc orosz állampolgárra vonatkoznak, akik kötődnek az ország vegyifegyver-programjához vagy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálathoz (FSZB), amelyet az Egyesült Államok felelősnek tart Navalnij megmérgezéséért.
„Navalnij mérgezése a vegyi fegyverek használata elleni nemzetközi normák megdöbbentő megsértése volt, és része volt annak a kampánynak, amely az oroszországi ellenvélemények elhallgatására irányul” – mondta Andrea Gacki, az Egyesült Államok Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatalának (OFAC) igazgatója.
A pénzügyminisztérium közlése szerint a szankciók érintik a magánszemélyek és szervezetek összes, az Egyesült Államokban található ingó és ingatlan vagyonát.