Az izraeli NSO Group Pegasus nevű kémprogramját és más kémprogramokat is be kell tiltani – jelentette ki Hannah Neumann német EP-képviselő kedden, az Európai Parlamentnek a Pegasus használatát kivizsgálni hivatott különbizottsága sajtótájékoztatóján.
Neumann, az EP Zöld frakciójának képviselője kifejtette: azt javasolja, hogy májusi plenáris ülésén az EP határozott állásfoglalásban mondja ki, nem tűrheti az ilyenfajta beavatkozásokat a demokrácia rendjébe. Hangsúlyozta: az ügy szereplőinek, továbbá a szoftvert értékesítő NSO Group izraeli vállalat vezetőinek is teljes körűen együtt kell működniük az uniós különbizottsággal. Hozzátette: a Pegasust és minden más kémprogramot be kell tiltani, az uniós kormányokat tömörítő Tanácsnak pedig nyilatkozatot kell elfogadnia, amelyben elítéli a gyakorlatot.
A sajtótájékoztatón utaltak a Citizen Lab kanadai kutatócsoport hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésére, mely szerint legalább 65 katalán szakadár politikus telefonján találtak a kémszoftverre utaló nyomokat.
Philippe Lamberts, az EP Zöld frakciójának társelnöke ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: „a jogállamiságot nemcsak két gyanúsított (tagállam) sértette meg, hanem más tagállamok is vették a bátorságot az alapvető szabadságjogok megszegésére.”
Diana Riba i Giner, az EP zöld frakciójának katalán képviselője szerint katalán ügyvédek, aktivisták, újságírók, politikusok estek áldozatul a visszaéléseknek, mások mellett három EP-képviselő, és a volt katalán vezető, Carles Puigdemont is. „Bűncselekmény történt, amely hatással van uniós intézményeink demokratikus szabályaira is” – hangsúlyozta Giner. A képviselőnő határozott cselekvésre szólította fel az EP elnökségét az üggyel kapcsolatban. Mint mondta, a kérdést tisztázni kell, legfőként azt, kik álltak a visszaélések hátterében.
„Spanyolország nem az egyetlen uniós tagállam, amely belekeveredett ebbe a botrányba. Jogi keretre van szükségünk Európában, hogy fellépjünk a kémkedéssel szemben” – tette hozzá.
Andrzej Halicki lengyel ellenzéki politikus, az Európai Néppárt uniós parlamenti képviselője szerint az EP különbizottsága fontos szerepet játszik, különösen az ügy lengyelországi vonatkozásait illetően. Halicki utalt arra, hogy a kémszoftver szerepet játszhatott a 2019-es lengyel parlamenti és az ugyancsak abban évben megtartott uniós parlamenti választásokban is.
Az EP március elején hozta létre a 38 tagú különbizottságot a megfigyelő-szoftverek használatára vonatkozó uniós jogszabályok állítólagos megsértésének több tagállamban történő kivizsgálására.