Az Európai Unió továbbra is határozottan ellenzi az erőszak alkalmazását, és mindenfajta egyoldalú kísérletet a Tajvani-szoros status quójának megváltoztatására – jelentette ki Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője.
Az Európai Unió továbbra is békére és stabilitásra szólít fel a Tajvani-szorosban – húzta alá Mamer. Az Európai Unió korábban aggodalmának adott hangot a Tajvan körül végzett kínai hadgyakorlat miatt. A sziget státuszát nem szabad erőszakkal megváltoztatni, bármi fajta eszkalációnak, balesetnek vagy erőszak alkalmazásának globális következményei lehetnek – tették hozzá.
Peking szombattól hétfőig hadgyakorlatot tartott a Tajvani-szorosban. Tajvan védelmi minisztériuma azonban kedden közölte: nyolc kínai hajó továbbra is a Tajvan körüli vizeken maradt. Tajvan törvényhozása kedden felszólította a kínai hatóságokat, hogy azonnal hagyjanak fel a Tajvan ellen irányuló fenyegetésekkel. Egyúttal arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy közösen ítéljék el Kínát.