Új hozzáadásaKína hajlandó dollármilliárdokat befektetni Afganisztánban abban az esetben, ha a tálib vezetés garantálja a kínai munkások és ingóságok biztonságát – közölte Zabihullah Mudzsáhid, a tálib kormány kulturális és tájékoztatási minisztere az Amerika Hangja amerikai televíziónak adott interjúban.
Az egyik projekt, amely a kínaiakat érdekli, a Mesz Ajnak rézlelőhely kiaknázása. Kabul kész garantálni a kínaiak biztonságát a befektetésekért cserében – jegyezte meg Zabihullah Mudzsáhid.
A tálib miniszter elmondta, hogy az Iszlám Állam nem jelent problémát, nincs komolyabban jelen Afganisztánban, sőt, inkább rejtőzködni kényszerül. Az Iszlám Emirátus (ahogy a tálibok a saját kormányukat nevezik) igyekszik gyökerestől felszámolni a szervezetet, az utóbbi napokban a csoport számos tagját őrizetbe vették, és több támadásukat is meghiúsították.
Mudzsáhid azt is kifejtette a csütörtökön este megjelent interjúban, hogy a gazdaság kezd visszatérni a normalitáshoz, a nagyobb projektek, például az útépítések folytatódnak. Kiemelte: az afgán néppel szembeni igazságtalanságnak tartják, hogy több ország befagyasztotta Afganisztán vagyonát. A tálib kormány tárgyalásokat folytat erről az Egyesült Államokkal és más országokkal. El akarják érni, hogy ezek az államok és a nemzetközi bankok felszabadítsák ezt a vagyont, amely az afgán nép tulajdona – fogalmazott a miniszter.
Az újságírónak a lányok oktatására irányuló kérdésére Mudzsáhid elmondta: csak eljárásrendi változást vezetnek be. A kormány tervet dolgoz ki arra, hogyan tudnák garantálni a lányok biztonságát az iskolákban. A miniszter elmondása szerint iszlám jogtudósoknak kell kidolgozniuk azokat a szabályokat, amelyek betartásával a nők dolgozhatnak vagy tanulhatnak. A kormány most arra vár, hogy a jogtudósok összeüljenek, és közöljék a döntésüket e kérdésben.
Arra a bírálatra reagálva, hogy az új afgán kormány nem eléggé befogadó az országban élő etnikumok tekintetében, Mudzsáhid kifejtette: a kabinet munkájában többféle nemzetiségű ember vesz részt. Hozzátette, hogy az új kormányzat még mindig alakulóban van, és azt hangsúlyozta, hogy az összes ilyen problémás kérdést megoldják majd.
Putyin: nem kell sietni a tálibok elismerésével
A tálibokkal együtt kell működni, de nem kell elsietni a hivatalos elismerésüket – jelentette ki Vlagyimir Putyin. Putyin sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a tálibok által felállított ideiglenes kormány nem képviseli az afgán társadalom teljes palettáját. Ugyanakkor rámutatott, hogy az afgán hatalom általános választások megtartását helyezte kilátásba, és igyekszik újraindítani az államirányítás intézményeinek normális munkáját. Az orosz vezető kilátásba helyezte, hogy a FÁK-államok figyelemmel fogják kísérni a tálib ígéretek valóra váltását, és támogatni fogják az afgánközi megbékélés folyamatát. Kétségét fejezte ki aziránt, hogy az afgán gazdaság válsága közepette a tálibok le tudnának mondani a kábítószer-kereskedelemről, mint jövedelemforrásról. Közölte, hogy továbbra is Afganisztánból származik az ópiátok (az ópium és származékai) 90 százaléka a világpiacon. Felhívta a figyelmet, hogy az olyan terrorszervezetek, mint az Iszlám Állam (IÁ), az Üzbegisztán Iszlamista Mozgalma, a Dzsamaát Anszarullah, az al-Kaida és mások a FÁK-országok határai közelében összpontosítják az erőiket, és igyekeznek kiterjeszteni befolyásukat. Putyin szerint egyedül az IÁ-nak mintegy kétezer fegyverese van Afganisztánban. „A terroristák igyekeznek bejutni a közösség területére, egyebek között menekültnek álcázva magukat” – mondta az orosz elnök. Nyugtalanítónak nevezte azokat a kockázatokat, amelyeket az afganisztáni állapotok jelenthetnek a közép-ázsiai helyzetre és a FÁK-országok számára.



















