Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában üdvözölte, hogy az európai közlekedési és turisztikai ágazat segíti az ukrajnai háború elől menekülőket, valamint azt követelte, hogy Oroszország adja vissza az „ellopott”, azaz az átlajstromozott európai repülőgépeket – közölte az uniós parlament.
Az EP-képviselők állásfoglalásukban arra hívták fel a figyelmet, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja az emelkedő üzemanyagárak és az ellátási láncok megszakadása miatt már eddig is nagy terhet rótt az unió szállítási ágazatára. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták: az orosz piaci kapcsolatokkal rendelkező uniós fuvarozókat támogatni kell abban, hogy más piacok felé forduljanak.
A képviselők aggodalmukat fejezték a háborúnak a légi közlekedési ágazatra gyakorolt kedvezőtlen hatásai miatt. Sajnálatukat fejezték ki, hogy Oroszország a nemzetközi polgári repülési szabályok megsértésével olyan törvényt fogadott el, amely kikényszeríti a külföldi vállalatoktól lízingelt repülőgépek átlajstromozását az oroszországi regiszterbe, ezért az érintett repülőgépek azonnali visszaszolgáltatását követelték a törvényes tulajdonosaiknak.
A képviselők továbbá szigorúbb szankciókat várnak az orosz tengeri hajózási ágazatban, és kérték, hogy az európai kikötők tagadják meg a kikötést minden olyan hajó számára, amely az útvonalán orosz kikötőket érint. Azt is kérték, hogy ne engedjék be uniós kikötők azokat a hajókat, amelyek orosz kikötőkben vettek fel üzemanyagot.
Kijelentették azt is: az uniónak segítenie kell a tagállamoknak a kettős, azaz a katonai és a civil felhasználású infrastruktúra és az EU-n belüli közlekedési kapcsolatok fejlesztésében. A közlekedési infrastruktúra összeköttetéseit Moldovával, Georgiával és Ukrajnával is fejleszteni kellene, a transzeurópai közlekedési hálózatot pedig Ukrajnára és Moldovára is ki kellene terjeszteni – írták.