Különleges nemzetközi törvényszéket kell létrehozni, és bírái elé kell állítani Oroszország politikai vezetőit, katonai parancsnokait és szövetségeseiket az Ukrajna elleni agresszió során elkövetett bűntettek miatt – jelentették ki az Európai Parlament (EP) képviselői.
Az EP brüsszeli plenáris ülésén elfogadott, az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekmények büntetlensége elleni küzdelemről szóló állásfoglalásban az EP-képviselők felszólították az uniós intézmények vezetőit, hogy tegyenek meg mindent az orosz és fehérorosz vezetők felelősségre vonásáért a háborús bűnök, emberiesség elleni bűncselekmények, népirtás és az ukrajnai agresszió során elkövetett bűncselekmények miatt.
Véleményük szerint a vonatkozó vizsgálatoknak és az azokat követő büntetőeljárásoknak az orosz fegyveres erők háborús bűnökben részt vett teljes személyzetére és a kormányalkalmazottakra is ki kellene terjednie.
Az EP-képviselők különleges nemzetközi törvényszék felállítását szorgalmazták, amely az Ukrajna ellen elkövetett orosz agresszió bűncselekményeit vizsgálná ki és megbüntetné azok elkövetőit, köztük Oroszország és szövetségeseinek politikai vezetőit és katonai parancsnokait. A különleges nemzetközi törvényszék felállítására azért van szükség, mert az ilyen ügyek elbírálására a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) nincs hatásköre – közölték.
A képviselők azt kérték, hogy az uniós intézmények a lehető leghamarabb minden szükséges emberi és költségvetési erőforrást biztosítsanak a törvényszék létrehozásához.
Kiemelték: az atrocitások, többek között a települések válogatás nélküli bombázása, az erőszakos kitelepítések, a tiltott lőszerek használata, a konfliktusövezetekből az előzetesen elfogadott humanitárius folyosókon keresztül menekülni próbáló polgári lakosság elleni támadások, a civilek kivégzése, a szexuális erőszak és az emberek lakóhelyük elhagyására kényszerítése súlyosan sérti a nemzetközi humanitárius jogot. Ezen tettek mindegyike háborús bűncselekménynek minősülhet, és miattuk mostanáig nem indult büntetőeljárás – emlékeztettek.
Felvette a kapcsolatot az orosz és az amerikai vezérkari főnök
Több kérdést, köztük az ukrajnai helyzetet is megvitatta telefonon csütörtökön Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök és Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. Az orosz védelmi minisztérium által kiadott szűkszavú tájékoztatás szerint az amerikai részről kezdeményezett kapcsolatfelvétel során a felek „megvitatták a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket, beleértve az ukrajnai helyzetet is”. Ez volt az első kapcsolatfelvétel a két vezérkari főnök között február 11. óta. Geraszimov és Milley hat nappal Szergej Sojgu orosz és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kapcsolatba lépése után beszélt egymással. Azt a hívást is a Pentagon kezdeményezte és a mintegy egyórás eszmecsere során amerikai tájékoztatás szerint Austin azonnali tűzszünetet sürgetett Ukrajnában.