Az AHS Krab típusú, nagy kaliberű lengyel lánctalpas önjáró löveg is már készen áll arra, hogy az ukrán fegyveres erők bevessék az ország védelmében, akárcsak más fegyverzeteket, amelyeket Ukrajna a partnereitől kapott – jelentette be Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter.
A tárcavezető kifejtette, hogy az AHS Krab lövegekkel együtt már öt különböző típusú 155 milliméter kaliberű nyugati fegyvert állít Ukrajna hadrendbe. Kiemelte, hogy a védelmi minisztérium már több mint 150 ilyen fegyverrel látta el az ukrán fegyveres erőket. Szavai szerint az ilyen kaliberű, nyugati országoktól kapott lövedékek készletei már tíz százalékkal haladják meg azt a mennyiséget, amellyel ugyanilyen kaliberű, szovjet típusú lövedékekből Ukrajna a február 24-én kezdődött teljes körű orosz támadás előtt rendelkezett. Megjegyezte, hogy ezeknek a lövedékeknek a hatékonysága nagyobb, mint a szovjet modelleké, így kevesebb fogy belőlük.
Hozzátette, hogy ezzel egyidejűleg több mint ötven egyéb, nagy kaliberű ágyút, valamint ezekhez tartozó lövedékeket szállítottak az ukrán fegyveres erőknek. „Több tucat szovjet típusú rakéta-sorozatvető rendszer, több tízezer hozzá tartozó lövedék, több száz aknavető több százezer lövedékkel erősítette meg ez idő alatt a védelmünket” – hangoztatta Reznyikov, hozzátéve, hogy az ukrán fegyveres erőket már több száz harckocsival és egyéb – szovjet típusú – páncélozott járművel látta el a tárca. Állítása szerint ezekből az eszközökből az ukrán erők már csaknem ugyanannyival rendelkeznek, mint az orosz hadsereg.
A miniszter szerint az ukrán fegyveres erők már „jelentős mennyiségű fegyvert kaptak, ami elég lenne a győztes védekezéshez bármelyik európai ország hadseregével szemben, de nem elegendő az orosz erők ellen”, ezért Ukrajnának mielőbb további nehézfegyverekre van szüksége.
Ukrán megyei kormányzók reggeli jelentéséből készített összefoglalójában az Ukrajinszka Pravda hírportál arról számolt be, hogy az orosz erők továbbra is aktívan ágyúzzák Ukrajna keleti és déli részét, aminek Harkiv, Luhanszk és Donyeck régiókban halálos áldozatai is lettek, a déli Herszon megye megszállt városaiba pedig már elkezdték betelepíteni családjaikat is.
A nyugat-ukrajnai Zsitomir megye kormányzói hivatala megerősítette, hogy az oroszok rakétacsapást mértek Novohrad-Volinszkij településre, ahol a lövedék becsapódásától károk keletkeztek egy többemeletes épületben. A hivatalhoz sebesülésekről nem érkezett bejelentés. Harkiv megyében viszont ketten meghaltak és négyen megsérültek az orosz erők ágyúzásaiban.
Luhanszk megyében, Szeverodoneck és Liszicsanszk városok ostroma következtében legalább négy helyi lakos vesztette életét – közölte Szerhij Hajdaj megyei kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. Hajdaj közlése szerint az orosz erők szerda este kétszer is eltalálták a Szeverodoneckben lévő Azot vegyiüzemet, ahol egy ammóniát előállító részleg is megrongálódott. Esetleges környezetszennyezésről egyelőre nincs jelentés.
Donyeck megyében a frontvonal teljes hosszán folytatódtak a harcok, orosz rakétatámadások következtében négy civil vesztette életét és 11-en sebesültek meg.
Az ukrán vezérkar közben arról számolt be, hogy Donyeck megyében a hírszerzés és a tüzérség jól összehangolt műveletének köszönhetően sikerült meghiúsítani egy orosz páncélostámadást az ukrán egységek egyik szárnya ellen. A tüzérség kilőtt két orosz harckocsit, a többi orosz páncélos visszavonult. Megsemmisítettek egy épületben elhelyezett lőállást is, ahol a jelentés szerint több mint tíz orosz katona vesztette életét.
A vezérkar csütörtöki összesítése szerint már mintegy 31 700 orosz katona halt meg Ukrajnában.
Az ukrán katonai hírszerzés hivatalos honlapján nyilvánosságra hozta azt az értesülését, amely szerint az orosz megszállás alá került Melitopolban az orosz erők sürgősen további fagyasztókat és ipari hűtőszekrényeket keresnek elesett orosz katonák tetemének tárolására, mivel a város húsfeldolgozó üzeme zsúfolásig megtelt holttestekkel. A hírszerzés hozzáfűzte, hogy azért is kellenek a hűtőberendezések, mert az orosz katonai vezetés igyekszik eltitkolni a veszteségek valódi mértékét, így „adagoltan és maximális időbeli csúszással” küldik haza Oroszországba katonáik holttesteit.
Közel 25 ezer ukrán menekült kérvényezett menedékesi státuszt
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság az orosz-ukrán háború kitörése óta – 2022. június 9. 6.00 órai adatok alapján – eddig 24 615 menedékeskénti elismerés iránti kérelmet regisztrált, ebből 12 420 fő 18 év alatti kérelmező. A kérelmet benyújtók döntő többsége továbbra is családos – édesanyák és gyermekeik. A kérelmek elbírálása folyamatos, határidőn belül történik, eddig 17 076 fő esetében született elismerő döntés.
Az Ukrajnából menekülők a menedékes elismerés iránti kérelmet a Főigazgatóság bármely ügyfélszolgálati irodáján ügyfélfogadási időben benyújthatják. Az ügyintézés további egyszerűsítése érdekében 2022. május 9-től lehetőségük van a menedékes kérelmüket a kormányablakban is benyújtani. Amennyiben adataikat előzetesen elektronikusan feltöltik a „Menedekes” applikáció vagy az Enter Hungary felületén keresztül, úgy a személyes megjelenési kötelezettségüknek a kormányablakban is eleget tehetnek, melyről a Főigazgatóság és a kormányablakok weboldalán is megtalálható egy rövid videó tájékoztató.