Legkevesebb tízen vesztették életüket az észak-ukrajnai Csernyihivben szerdán, amikor vélhetően orosz rakéta csapódott be egy bolt előtt kenyérért sorban álló emberek mellett – jelentette a Szuszpilne ukrán hírportál, amely videófelvételt is közzétett.
A felvételen – elhomályosítva – mozdulatlanul a földön fekvő embereket lehet látni. A kísérőszöveg szerint szemtanúk mondták azt a hírportálnak, hogy a támadás következtében legalább tízen haltak meg. Független forrás nem erősítette meg, hogy az orosz erők csapást mértek volna a megyeszékhelyre.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál arról számolt be, hogy a nyugati országrészben lévő Vinnicját rakétatámadás érte szerda hajnalban, amelynek következtében károk keletkeztek egy tévétoronyban. Személyi sérülésekről nem érkezett hír. Helybéliek a hírportálnak elmondták, hogy helyi idő szerint hajnali négy óra körül egy percen belül két robbanást hallottak. Szerhij Borzov megyei kormányzó közzétette, hogy egy objektum megsérült a támadásban, de nem pontosította, hogy mi. Közben viszont egy időre megszakadt a televízió- és rádiócsatornák sugárzása Vinnicjában és a környező településeken.
Petro Kotyin, az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat vezetője az egyik lapinterjúban azt mondta, hogy az orosz erők a zaporizzsjai atomerőmű után megpróbálták elfoglalni a dél-ukrajnai atomerőművet is, de az ukrán hadsereg megfékezte a támadást. „Nagyon nagy volt a veszély. (Orosz csapatok) megpróbáltak áttörni, de (az ukrán hadsereg) visszaverte a támadást, és Vozneszenszknél megállította őket. Ott két hidat felrobbantottak, hogy megakadályozzák az áthaladást. A hadseregünk Mikolajivig verte vissza az oroszokat” – fejtette ki a tisztségviselő. Felhívta a figyelmet: fel kell készülni arra, hogy újabb támadást indíthatnak az orosz erők a dél-ukrajnai atomerőmű elfoglalására. Hozzátette, hogy egyelőre Ukrajnának van elegendő kapacitása villamos áramból. Szavai szerint a dél-ukrajnai atomerőműben három, egyenként ezer megawattos blokk található. Ezek közül most két blokk működik, a harmadik áll javítás alatt. A zaporizzsjai atomerőműben is jelenleg két energiablokk üzemel – tette hozzá.
Az ukrán légierő-parancsnokság közben szerdán arról számolt be, hogy a déli országrészben megsemmisítették az orosz erők két, Szu-30-as típusú vadászbombázó repülőgépét. A pilóták katapultáltak és a Fekete-tengerbe zuhantak a repülőgépek roncsaival együtt – írta a parancsnokság a közleményében.
A kijevi vezérkari főnökség legfrissebb közlése szerint az Ukrajna elleni háború február 24-i kezdete óta eddig hozzávetőlegesen 13 800 orosz katona vesztette életét, hétszáz esett fogságba. Az ukrán erők 87 orosz repülőgépet, több mint 120 helikoptert, 456 harckocsit és csaknem 1500 egyéb páncélozott járművet semmisítettek meg, az ukrán vezérkar szerint.
Ukrajnának most leginkább fegyverekre van szüksége
Ukrajnának most leginkább fegyverekre és haditechnikára van szüksége, hogy sikeresen meg tudja védeni magát az orosz támadás ellen – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök szerdán Prágában, miután visszatért az ukrán fővárosból, ahol kedden lengyel és szlovén kollégájával együtt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, valamint Denisz Smihal ukrán kormányfővel találkozott. „Az oroszok nagy túlerőben vannak, és az ukránoknak most elsősorban légvédelmi rakéták és tankelhárító lövedékek, páncéltörők kellenek. Ha ezekkel Ukrajna rendelkezni fog, képes lesz megvédeni magát” – mondta a cseh kormányfő a prágai katonai repülőtéren megtartott sajtótájékoztatóján. Fiala úgy vélte: amennyiben Európa és a NATO továbbra is kitart Ukrajna támogatásában, és következetesen alkalmazza az Oroszország elleni gazdasági szankciókat „esély van a (konfliktus) békés, diplomáciai megoldására”.
A kijevi tárgyalások tartalmáról szólva Fiala elmondta: a felek felvetették olyan szövetség létrehozását is, amelyben a részt vevő országok menedéket adnának az orosz hadsereget elhagyó katonáknak. Az ukránok az életükért, a hazájukért és a szabadságért harcolnak, de egyben a többi európai országért is harcolnak – fogalmazott a cseh kormányfő. „Támogatnunk kell őket ebben a harcban. Azért utaztunk oda személyesen, hogy kinyilvánítsuk: a harcban nincsenek egyedül. Mi velük vagyunk” – szögezte le Fiala. hozzátette, hogy Csehország továbbra is határozottan kiáll Ukrajna mellett és minden módon, beleértve a fegyverszállításokat is, „támogatni fogja harcát az orosz megszállók ellen”.